Foci-EB köszöntő

2016.06.08. 13:18

Szégyenszemre elnézést kell kérjek a maradék olvasóimtól, akiket így cserben hagyok, hogy fél évig egy betű se sok, annyit sem írtam.De ha már így eltelt ez a fél év, akkor maradjunk még kicsit az utolsó poszt témájánál.Elérkeztünk a nagyon várt foci-EB startjához, ahová magyar csapat oly régóta nem tudott kijutni, és amit most már nem rendeznek meg nélkülünk.

Sokan azt mondják, hogy Platini egy hülye volt ezzel a kibővítési ötletével, mert csak feleslegesen felhigítja, devalválja a tornát mindenféle töltelékcsapattal, akár olyanokkal is, mint a mieink.Én speciel továbbra sem tartom a kijutásunkat értéktelen dolognak, ha a szerbek, dánok, hollandok nem tudtak kijutni, de mi igen; akkor az igen is megsüvegelendő teljesítmény.

A nyitómeccs is már kapásból magyar érdekeltségű lesz, a francia-román találkozót a magyar Kassai Viktor fogja sípolni.Ez csak egy felvetés, de lehet, hogy az UEFA a 30 (44) év utáni magyar részvétel előtt tiszteleg ezzel a döntéssel. Bízom benne, hogy egy ilyen nagy presztízsű meccset, mint a nyitóesemény is jól fog tudni vezetni a magyar bíró.

Fotó: Action Images

Kapott ő már szerepet az idei Dalnokok Ligája döntőjében is, a Real-Athletico meccsen Kassai emelgette a kis elektromos táblát, amin a mezszámokat mutatják cserekor, meg a félidei hosszabbításokat jelzik.Drukkoljunk neki is, egy jó vezetéssel nagyban növelheti az ázsióját, hátha esetleg a döntőt is megkapja...

Kép: nemzetisport.hu

 

És akkor jöjjenek a meccsek, amikre egy kis jósolgatással készültem.Alapvetés az, hogy úgy fogunk játszani, mint a norvégok elleni két pótselejtezőn, megismételve azt a csupaszív, egymásért is való küzdelmet a pályán a többi játékosért és a nézőkért.

Az első meccs Ausztria-Magyarország lesz , szegény öreg Habsburg Ottó ilyenkor mindig kérdezte, hogy na jó, de ki lesz az ellenfél... A sógorék a felkészülési meccseken nem fényeskedték túl magukat, de ez nem szabad megzavarjon senkit.A selejtezőkön elért csoportelsőség a svédek és a "szovjetek" előtt nem tréfadolog.Sajnos sima eredmény lesz, győzni fognak ellenünk, mert egyszerűen jobbak most, ez van.Az eredmény 3-1 lesz oda, a gólunkat Priskin szerzi majd egy támadás végén.

Következik a sorrendben az Izland elleni találkozó.Ők is nagyon szép eredményeket produkáltak a selejtezőkben, de azóta talán mintha kissé gyengültek volna, becsúszott néhány vereség.Mellettünk szól, hogy az utóbbi jó pár évben eljutottunk már oda, hogy a kisebb, gyengébb válogatottakat azért meg tudjuk verni.És ez is már egy fejlődési szint, ennek is örülni kell.

Illetve a skandinávok ellen mostanság jól megy a csapatunknak, hiszen pár éve megvertük már a svédeket is otthon, a selejtezőben a finneket és Feröert, a pótselin ugye pont a norvégokat, hát akkor nehogy már Izland jelentsen gondot.Ha akármit is, de tovább megyek; valamit, vagy bármit is el akarunk érni ezen az EB-n, akkor Izlandot igen is MEG KELL VERNI, nincs mese.
Vagyis a tippem 2-0 ide, a magyar gólokat Zsuzsi és Németh Krisztián rúgja, az előbbi egy szabadrúgásból, az utóbbi pedig tizenegyesből.

Ő a mi Zsuzsink, egy különleges, hím Zsuzsi... :D

Fotó: NS-archív/Korponai Tamás

A harmadik meccsen Portugália ellen kell megküzdenünk majd.Ezek a portugálok mindamellett, hogy nyilván jól képzett labdarúgók,szerintem egy erősen hangulat-csapat, olyan értelemben, hogy ha pl. nincsen valamiért Cé, vagy nem jön ki neki a játék, netán kedvetlen esetleg, akkor az erősen kihat az egész kollektíva játékára.Ami még mellettünk szólhat, hogy a csoportunkbéli utolsó meccs lesz, amire már lehet, hogy simán kialakulnak a továbbjutás körvonalai.Vagyis könnyen lehet, hogy nem fogják törni magukat, feleslegesen kifáradni, megsérülni, sárga- vagy piros lapokat, eltiltást begyűjteni.
Ezt az esélyt kellene valahogy kihasználni, és egy pontot elcsípni tőlük.A tippem 1-1 lesz, Cé bevág majd nekünk egyet az első félidőben, de belesérül egy kicsit a rendkívül ostoba, terpeszugrásos-bömbölős gólörömébe.Ezáltal kicsit sántikálósra veszi majd és a második félidőre ki sem jön.

Fotó: AFP

Viszont így esélyt kapunk kiegyenlíteni, amit Bödinho tizenegyesével sikerül majd véghezvinni, ezzel megszerezve az áhított egy pontot.Ami a vikingek elleni hárommal összeadva már kiadhat egy továbbjutó helyet is, akár.Hiszen minden első és minden második továbbjut a csoportból de a legjobb 4 db harmadik helyezett is várhatja az újabb sorsolást.Ide kéne nekünk valahogy bekerülni, ezek közé a harmadik helyek közé, így a magyar csapatnak is kinézhetne még egy plusz mérkőzés.
Erre a találkozóra már képtelenség jósolni, szinte biztos, hogy egy jóval erősebb ellenféltől simán ki fogunk kapni és ezzel befejeződik számunkra az EB.
De a jelenlegi helyzetben már ez is egy kisebbfajta csoda lenne, ha sikerülne, azt hiszem, minden magyar szurkoló aláírná ezt a forgatókönyvet előre.

A legjobb négybe jómagam a spanyolok, a németek és a fhansziák bejutását várom; illetve ezen kívül van még egy hely; talán a belgák, az angolok, olaszok, netán valamelyik keleti ország (ruszki, horvát, ukrán...) válogatottja érhet el ide.

Sokat gondolkodtam, hogy milyen jó lenne a helyszínen nézni a meccseket.Ha már egyszer egy ekkora esemény van és se közel, se távol nem lesz hasonló. A 2018-as VB ugye a ruszkiknál lesz, ahová nem vágyom, meg ugye a távolság; a 2020-as EB ilyen szétcincált, rendező ország nélküli, szedett-vedettnek tűnő torna lesz; a 2022-es VB egy anti-futball országban lesz, Katarban, ráadásul télen (erről is lehetne egy jó kis poszt, hogy miért adnak ilyen korruptív, vagy szegény országoknak foci EB-t, VB-t meg olimpiát; mint a braziloknak, a ruszkiknak vagy a katariaknak, ahol jó eséllyel egy darab fűszál sem nő ki természetes módon...de ez a poszt ne az én reszortom legyen...).Így a személyes kilátogatást hamar elvetettem, mert egyrészt nem akkor lesz a nyári hazaútunk, másrészt nem akartunk akkorát kerülni (Marseille azért eléggé nem esik útba a Stoki-Budapest ideális útvonalon...), meg ilyen méretű macerát, költségeket bevállalni.Rettenetes tömeg várható, irgalmatlan drágaság a szállásokat tekintve, közbe bejött ugye a fhansziáknál ez a sztrájkhullám is, nincs benzin a kutakon (vagy azóta van már?), nem beszélve az esetleges terrorfenyegetettségről, illetve pl. Marseille közbiztonságáról (mint tudjuk, az is egy elesett város manapság...), ahol a csajokat még fényes nappal se engedném el egyedül, nem hogy este, amikor a meccs van, hát szóval szumma-szummárum, nem utazunk.

Egy meccsre, egy nyavalyás 90 percre elmenni nem láttam értelmét, kiköltözni a 3 meccsre, meg esetleg a negyedikre már értelmesebb dolog lett volna, de ha minden költséget nézek, globális és lokális közlekedés, meccsbelépők, szállás, kaja meg akkor már egyéb látnivalók, ugye, amit az ember nem hagy ki, ha már ott van, lazán lett volna több ezer ojró hármónkra.(A kaját nem szoktam "új" költségnek számolni, hiszen otthon is eszik az ember, de egy ilyen helyen erősen felverődik annak is az ára, nem beszélve a tömegről az éttermekben, boltokban) .Még ha esetleg észak-francia városok lettek volna a magyar meccsek rendezői, Metz, Lille, esetleg Párizs, az még talán vállalható lett volna.De így sajnos marad a tévé, viszont annak is van előnye, rögtön otthon van az ember meccs után, sokkal kisebb a sor a klozet előtt... :D

A futballt kb az 1982-es VB óta követem, kis tök 8 éves voltam akkor, emléxem, ahogy apámék, meg más felnőttek milyen szurkolást nyomtak általában.Akkoriban még stabil kijutók voltunk a VB-kre (az EB-ken sokkal nehezebb volt részt venni, akkor még talán csak 8 csapatos volt...).1986 után kezdődött a vészkorszak, jó ideig senkinek nem szurkoltam, maximum egy adott meccsen valamelyiknek a kettő közül.Aztán a 2000-s évek második felétől jöttek a hollandok, akik a selejtezőkbelki maximális, pontszámban szinte mindig 100%-os teljesítménye szimpatikus lett és kezdtem szurkolni nekik.Furcsa, szokatlan lesz, hogy jelenleg ezek a kedvenc hollandjaim sehol sincsenek valamiért, de kit érdekel, ha végre lehet szurkolni a magyar válogatottért!

Nem marad más hátra, mint hogy az asszonyainktól, lányainktól előre is elnézést, türelmet kérjek.Ilyenkor a férfiember, különösen a futballszerető használhatatlan, beszámíthatatlan, cselekvésképtelen, csak a pattogó labda érdekli.Üvölt a tv előtt, csapatokba verődik, sörszagú, rendetlen, képtelen a férfiúi kötelességekre is.Esélyt latolgat, tippmixel, a sör otthoni mennyiségét figyeli csak a foci mellett.Ha otthon kicsi a tv, akkor hajlamos kocsmákba, haverokhoz kitelepülni, akár napokra is, de az sem ritka látvány, hogy az elektro-áruházakban a kirakott tv-k előtt gyűlnek össze, vásárlást, ügyintézést, minden mást elfelejtve.
Szóval kérem a hölgyeket, bocsássanak meg nekünk erre a pár hétre, utána ígérjük, mindent bepótlunk majd!

:-)))))

Egy régi sláger szövegével köszönök el az olvasóktól: Induljon a futball, essen szét a ház; kezdődjenek a meccsek , szurkoljon mindenki, keverjük meg a kátrányt, és utána legyen jó emlékünk az egész ünnepről, főleg a magyarok hangos sikere miatt!

(Igyexem most már télleg személyes tartalmakkal is jönni, tudom, mondtam ezt már párszor, de engem is zavar ez a poszt-ínség mostanában...)

A bejegyzés trackback címe:

https://eszakonelunk.blog.hu/api/trackback/id/tr258789648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

glammi76 2016.06.09. 21:14:11

En nem vagyok ennyire derulato.3 zakoval jovunk haza.max 1 donci a balnavadaszokkal.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.06.13. 02:11:43

@glammi76: Na majd meglássuk.Eddig valahogy nem nagyon erőlködtek a nagycsapatok sem, általános az 1:0-ás eredmény...
süti beállítások módosítása