Még mindig foci...

2017.05.28. 02:19

Nohát, elnézést kérünk a blog valaha volt legnagyobb szünetéért.Nem álltunk még bele a földbe (teljesen), élünk, igyexünk folytatni.Remélem, a méltánytalanul egyedül hagyott olvasók még nem adták fel...

Jöjjön még egy kevéske foci, mert még van bennem, illetve bejöttek új dolgok is, amik mellett nem tudok szó nélkül elmenni.

 

Foci-EB, Portugália végső győzelme

Folytassuk is ott, ahol abba hagytuk, a tavaly nyári foci-EB; nem ragoznám sokat, szégyelljék magukat erősen a németek és a franciák is, hogy nem tudták elkapni ezeket a nyavajás portugálokat, és hogy szégyenszemre ezek a luzitánok 4 döntetlen után (rendes játékidőben) a fináléban is győzni tudtak.A sorsolásuk is egyértelműen szerencsés volt, sokkal gyengébb ellenfeleket kaptak, mintha a másik ágon szerepeltek volna.


Nem aszondom, Céé van akkora kaliberű játékos, hogy megérdemeljen egy EB-címet, de valahogy ez a torna a 2004-es görög sikert idézi fel bennem, ahol a hellének rendre minden meccsüket 1:0-ra nyerték, ocsmány, nézhetetlen focival.Kb mindenki anyázta-kutyázta őket, na így éreztem a portugálok iránt is.
Ami minket dícsér azóta is, hogy 3 gólt csak mi tudtunk ezeknek rúgni, sőt, szinte az összes ezek utáni meccset összeadva együtt sem kaptak ennyit.
A magyarok végső elszámolásban 13. helyen végeztek a 24-ből, ami szerintem elég jó eredmény, főleg az elmúlt 30 (44) év tükrében.Hogy ez mire volt-lesz jó, ahhoz én már kevés vagyok, majd az idő is segít eldönteni.Azóta a jelenlegi vb-selejtezősorozatban megint volt portugál-magyar, sajnos itt már csak Céék rúgtak 3 gólt...

Foto: standard.co.uk

Még van itt egy érdekes kép, Xhakák egymás közt, egy albán testvérpár, de mégis különféle mezekben, albánban és svájciban, ellenfélként találkozva, még a tavalyi EB-ről.

És ha már Svájc, akikkel jelenleg is egy selejtezőcsoportban állunk, akkor nem tudom kihagyni a viccet a svájci menekülttábor-válogatottról, amelyik tele van albánnal, exjugóval, és mindenféle hasonló nációval, hangsúlyozom, válogatottról beszélünk!
Szóval, Albánia az egyetlen ország a világon, amelyiknek a B-válogatottja (ééérted, Svájc...) erősebb, mint az A-válogatott...Bróhaha.

Barcelona-Leicester Bajnokok Tornája-meccs Stockholmban

2016 augusztusában kaptam egy telefont itteni magyaroktól, hogy kéne meccsre menni.Kérdezem, kik játszanak, és a válasz hallatán leültem a döbbenettől.Bőrszalonna?Leicseszter?Itt, Stockholmban?Hát hogy a bánatba?Eltévesztették a repjegy-foglalást, vagy nem találtak egymás közt félúton egy szimpatikus pályát?Itt a világ végi jelentéktelen kis fővárosban akarnak egymással meccselni?Az történt, hogy ilyen zsíroskenyér-túrák voltak akkoriban, valami sosem hallott nevű sorozat keretében, ahol is európai bajnokcsapatok járták a kontinens városait felkészülési-gálameccseket tartva és lett itt helyben is egy ilyen rendezés.Nem vagyok nagy spanyol drukker, sőt, még kicsit sem; de a katalánokat el kell ismerni, korunk egyik legjobb csapata.Az angolok meg ugye egy meglepetés-bajnokcsapat, egy fogadón kívül

senki sem hitte el, hogy meg tudják nyerni a hazájuk bajnokságát 2015-16-ban, de mégis sikerült.Kicsit tartottam a dologtól, mert az ilyen meccsek jellemzője az szokott lenni, hogy rendre csak a B, vagy C, esetleg a ZS-csapatok játszanak , mondván, hogy a sztárok meg ne sérüljenek feleslegesen.Azt nem szoktam érteni ilyenkor, hogy akkor viszont a sztároknak hogy lesz a felkészülés, a gyakorlás, a formába, erőnlétbe lendülés a nyári szünet után, ha nem játszanak; de ez maradjon az én problémám.Szerencsére nem így lett, mindkét csapat A-kerettel játszott, csak Neymar hiányzott, mert ő még az olimpián focizott.Természetesen nyert a Barcelona 4:2-re, klassz játékkal, örömfocival, a britek is jól nyomták.Legyen is itt pár kép a találkozóról

Friends Arena bejárás

Ha már szóba került a stadion, pótlom egy régi restanciámat, amiért nem akartam külön posztot írni, de itt jó lesz a többi téma közt.
A stadionnyitó meccs után nem sokkal láttam, hogy vannak ilyen bejáró séták a Friends Arena honlapján, melyeken körbevezetik az érdeklődőket az új építmény érdekesebb pontjain.Gondoltam, ezt meg kellene nézni, drága sem volt az ingyenessége, hát akkor hajrá.De addig-addig sikerült balfék módon töketlenkednem, hogy eltűntek ezek a séták a honlapról, illetve fizetőssé váltak.Úgy módosították, hogy ha van 15-20 érdeklődő, akkor ilyen 2-3000 koronákért (cca 2-300 euro) összedobva körbeviszik a jónépet. Hinnyje, mondom, ezt jól elböktem, 2-3000 koronát sem gondoltam ilyesmire elkölteni, meg másik 15-20 embert se tudnék hirtelen leakasztani honnan.Hát, akkor így jártam, gondoltam.
Azért csak figyelgettem néha a honlapot és tavaly télen ismét felkerültek a túrák, ismét ingyenesen.Ezúttal már nem hagytam ki a lehetőséget, álljon erről is pár kép:


Sajnos az elején a túravezető hosszú beszédét nem hallottam.Helyette betallózom a wiki-honlapot,  írogatnak sok érdekeset. Láttuk a helyi klubcsapat, az AIK Solna öltözőjét, és a Zlátán vezette válogatottét is, szépen berendezve, mintha épp csak a játékosok jönnének edzeni.A fű éppen nem volt fent, a kapuk sem; és ami engem igazán érdekelt volna, az pont kimaradt, nagyon szerettem volna feljutni a stadion elhúzható tolótetejéhez... :D
Ami kissé bosszantó, hogy a stadion lelátói erősen meredekek, így a széksorok a fapados repülőkét idézik komfortban.Lábhely gyakorlatilag nincsen és szinte egymás fölött ülnek az emberek, az előttem lévők fejei a bokám, térdem magasságában szoktak lenni.Valahogy igyexem kibírni, úgy sem jutok ki sűrűn csak pár évente egyszer, de az állandó szédülésemnek nem kedvez a dolog.
De el tudom fogadni, hogy csak így sikerült relatíve kis helyen nagy befogadóképességű stadiont építeni.

UEFA Európa-Liga döntő, Stockholm

Tavaly ősszel valamikor vettem észre, hogy hoppáré, a kisebbik európai foDball-kupa döntője itt lesz a fővárosban, hát nekem erre ki kellene jutni.Mennyire régóta várok (éppen csak olyan 42 éve...) ilyesmire, hogy házhoz jöjjön valami rangos foci-rendezvény és mindenféle repülőjegy- és szállásfoglalás nélkül, csak úgy, például villamossal kiutazhassak egy ilyen fontos  döntőre...Egyszer már voltam egy ilyen esemény közelében, de az csak véletlen volt. 
A jegyértékesítés dátuma is fent volt a neten, na, mondom magamban, ezzel résen kell lenni és lecsapni, mint a 2013 évvégi svéd-portugál pótselejtező jegyére.Ha akkor sikerült, akkor most is sikerülnie kell.Gyönyörű szépen tudta kezelni a stadion honlaprendszere a jegyigénylést, a böngészőben jött egy ablak foglaláskor, amin írták, hogy ne frissítsed, meg ne zárd be, hülye júzer, mert akkor kiesel a sorból.És így is lett, a sorban állva egyszer csak egy jelzésre kaptam 10 percet, hogy megvehessem, kifizessem a jegyet.Ezt gondoltam most is, hogy majd minden klassz lesz.
Csak éppen a tetves UEFA nem gondolta így.Ugyan is kivették a jegyértékesítést a stadion szervezéséből és ugyanazt a rohadék szisztémát alkalmazták, mint az EB2016 esetében.Ami jelesül egy lottójáték, vagyis nem azok kapnak jegyet, akik idejében foglalnak, fokozatosan feltöltve a stadiont; hanem kinyílik a foglalási ablak mondjuk 20-30 napra, befutnak az igénylések és az UEFA istent játszva szépek kiválogatja-kisorsolja, hogy ki mehet ki az eseményre.Ami egy EB-n még csak-csak elfogadható, lévén vagy 30 meccs, sok-sok hónappal előre foglalva, mindenféle országokból, elhiszem ha nehéz lett volna máshogy.Illetve az EB-n többfordulós is volt ez a dolog.
De itt csak egyetlen meccs van, egyfordulós foglalással, közel sem akkora fontosság, elméletileg töredék érdeklődés az EB-hez képest.
Vagyis ugyan az a lottójáték lett alkalmazva és tök hiába ültem a net előtt a megfelelő nap, óra, perckor, az ujjam az enter billentyű felett tartva; nem tudtam fixen vásárolni.Ami a nagyobb baj volt, hogy a jegyigénylés időtartamát elhúzták vagy 2 7ig, ezen a hosszúságon akadtam ki igazán.A 2013-as pótselejtezőre valami 15 (tizenöt!!) perc alatt fogytak el a jegyek, akkor hogy tudta az isten b@rma szervező ezt kitalálni, hogy ennyire hosszú ideig lehessen igényelni?!?!?!
Két hét alatt az ötvenezer helyre befut kétmilliárd jegyigénylés, könyörgöm, hogy lehettek ekkora állatok???Még az is rápróbálkozik, aki az Antrarktiszon, vagy a Hold túlsó oldalán él...
Természetesen nekem nem jutott jegy , úgyhogy szégyenszemre itthonról kellett néznem a meccset a tévéből, holott harminc kilométerre van a stadion tőlünk.Kib@$zottul dühítő, már elnézést a kifejezésért...
Kösz-kösz, UEFA, dögöljetek éhen! :-(
A Holdig rúgnám fel azt az agyhalott b@rmot, aki ezt a rendszert kitalálta, remélem ezentúl kenyeret, de továbbmegyek, az életmentő szívgyógyszerét is csak így veheti meg a boltban, hogy előtte sorsolást játszatnak vele...Ráadásul, ami külön idegesít hogy az egyik kedvenc csapatom, a Manchester United is bejutott a döntőbe, akiket erősen jó lett volna látni élőben.Egy ideje már tudtuk, hogy ManU ugyan lesz a döntőben, de Zlátán nem, a sérülése miatt 2017-ben már jó eséllyel nem játszik; nem tudni, mi lesz vele, a pályafutása is lehet, hogy befejeződik.Itt a svédek is megörültek (hosszú ő-vel és röviddel is egyaránt) volna, ha láthatják játszani, jó eséllyel utoljára a stockholmi stadionban.Mert hogy a válogatottságot tavaly nyáron lemondta.De hát ez a döntőbeli játék már sajnos nem fog megtörténni.
Volt egy hír, hogy a Zlátán kiírt az instagramjára egy olyan kommentet,
 hogy készen állok a döntőre...A meccs idejére persze kiderült, hogy csak trollkodás az egész, készen áll, persze, hogy a lelátóról végignézhesse a döntőt.

Szóval a Manchester United-Ajax párosítás nyerte az idei végjátékot.A mutatott futball nem volt egy atomvillanás, egy mázlis gól meg egy jókor-jó-helyen gól döntött, illetve a védelem jól szervezettsége.Nem is értem, ezek a hollandok hogy a bánatba jutottak el eddig, szinte semmit nem produkáltak, kapura is talán kétszer lőttek.Mehetnek szépen sunyiba laposkúszásban, nekik ez a második helyezés is túlértékelt erősen.

Foto: Mike Hewitt/Getty


Meccs végén a hadirokkantak csapata mankókkal sántikálva de boldogan emelte a fazekat a magasba. :-))
Persze tudjuk, ez a kupa magában nem egy nagy presztízs, sokkal értékesebb a hozomány, nevezetesen, hogy ősszel indulhat a ManU a BL főtábláján, amit a bajnokságban idén nem (sem) tudtak kivívni.
Lényeg, hogy sikerült, grat a csapatnak!

2024-es skandináv EB-pályázat visszavonva

A másik, amin kiakadtam az ez a hír , miszerint nem pályázzák meg a skandinávok a 2024-es foci Eb-rendezést.Pedig ez a másik, amiért összetettem volna a két kezem.Aszondja a svéd főmufti, hogy nincs elég stadion...Hát hogy a vérbe nincs?
Ott van Stokiban a Friends Arena 50 ezres, a Tele2 Arena 40 ezres, mindkét stadion világszínvonalú, pár éves létesítmények.Ott van szintén a tarajos-Gőte-borgi Ullevi 43 ezres komplexuma.A malmöi MFF igaz, hogy csak huszonpárezres, de esetleg ki lehetne bővíteni 30-35 ezerre.És ez már 4 helyszín csak Svédországban...Nem tudom, mi van Osloban, Koppenhágában, vagy Helsinkiben, de nyilván ott is van legalább egy nemzeti stadion fővárosonként, ami vagy befogad kb. ugyanennyi látogatót, vagy ki lehet bővíteni.Illetve más, ezektől eltérő városokban is fel lehet 2024-ig építeni összesen még egy vagy két stadiont.Ezek a skandináv országok nem szegény csóró Brazília, meg szovjet Szocsi (itteni leírásban Sotji...:D ), hogy ne tudnának egy ilyen beruházást lezavarni 7 év alatt, normálisan, határidőre, pláne közösen
És akkor lett volna 10 helyszín, pont ugyanannyi, mint a legutóbbi, 2016-os eseménynél...
Áhh, itt valami más is lehetett a háttérben, jó eséllyel.Pedig mekkora jóság lett volna az országban csak kocsival eljutogatni a jó kis meccsekre, 5-600 km-en belül lett volna nekünk az összes város...

De hát ez is kimarad. :-(((

Lassan be is fejezem ezt a foci-témát, idén már nem várok semmilyen eseményt, amire ki lehetne jutni.A magyarok meccseit ugye csak a tv-ből tudom nézni, a svédek ellenfelei közt meg a franciákon kívül nincs senki, akikért kimennék.A hollandok sajnos gyengék, jelenleg nincs igazi csapatuk és az itteni meccs már amúgy is megvolt.
Kellemes meglepetés, hogy a kedvenc magyar csapatom, a Honvéd, akiknek vagy 30 éve szurkolok; otthon a bohócligában bajnokesélyes.Két mecs van hátra és kiderül, hogy sikerül-e megnyerniük.Szurkolok, keverem a kátrányt nekik, és ha megnyerték a bajnokságot, akkor nyáron, a BL-selejtezőkben meg hátha kapnak valami jó kis svéd csapatot... :-)
Akkor talán mégis sikerül meccsre menni.Ha csak nem megint az UEFA szervezi a jegyeladást...
:-|


Utóirat:ez a poszt egész héten íródott, és az EL-döntő után akkor már megvártam a magyar Mennyei Bohócliga bajnokság végét is, hogy az utolsó meccsen a Honvéd 24 év után behúzza-e a bajnoki címet?
Nos, hát behúzta, óriási az öröm, egy kisebbfajta csoda, hogy töredék értékű játékoskeretből és költségvetésből sikerült így lenyomni a nemzeti büdzsén élősködő, szintén bajnoki álmokat kergető kirakatcsapatokat (Fracska, Videoton).

Köszönjük, Rossi mester, további sok sikert!    Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

24 év után megérdemelte játékos és szurkoló egyaránt!   Foto: Szabó Gábor/Origo

foci_honved_bajnokcsapat_2017_06.jpg

Bajnoki tabella a végén.Ezt kellene kinyomtatni és bekeretezve a falra tenni... Grafika: Origo

Sajnos azonban az edző azonnal le is mondott, így pedig az a halvány kicsike esély is elszállni látszódik, ami vele meglehetett volna; hogy valami átlagosnál kicsit szebb, szerencsésebb eredményt sikerül elérni a Bajnokok Ligája selejtezőiben.Mondjuk úgy az augusztus közepét még megélni a sorozatban.De jó eséllyel tényleg szétszedik a csapatot (mint ahogy szokták általában minden bajnokcsapatot), az edző sem marad, és erősítésre sem jut pénz, így szinte majdnem hogy hiábavaló volt minden.Azért persze inkább örülök, mint búsulok a dolgon, nyáron el kell jutni egy Honvéd-ajándékboltba.
És erősen remélem azért, hogy a csapat sorsa nem alakul reménytelenre.

És még a végére egy érdekes cikk a mai magyar labdarúgás körüli anomáliákról.Simán lehet, hogy Marco Rossinak is ezekből lett m@rhára elege...

 Az összes kép az albumban itt.

Most már készen van a bejegyzés. :-)

Szerző: geegee

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://eszakonelunk.blog.hu/api/trackback/id/tr5712545393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Quercus bátya 2017.06.21. 13:56:29

Látom a fosblogon előszeretettel idézel zindexes híreket. Szoktál olvasni értelmes dolgokat is, vagy csak a hazugságokra buksz?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.06.22. 01:42:37

@Öreg tölgy: Mondjuk talán törődhetnél a magad dolgával, oké?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.06.22. 01:45:20

@Öreg tölgy: De ha már itt tartunk, tessék, mit kéne olvasni, ami nem hazugság?

wehlathi · http://tardiharmat.blog.hu/ 2017.06.22. 10:13:35

www.mfor.hu/
kitekinto.hu/
valasz.hu/
www.napi.hu/
inforadio.hu/
www.metazin.hu/
danubeinstitute.blog.hu/

Csak ízelítőül. A fosblogon csak butulsz. Idiótáktól nem lehet tanulni. Az ott nem csak a nevében ökörcsorda, hanem a gyakorlatban is.

wehlathi · http://tardiharmat.blog.hu/ 2017.06.22. 10:14:46

@geegee:

Az előző elszállt. Akkor még egyszer, a teljesség igénye nélkül:

inforadio.hu/
www.mfor.hu/
kitekinto.hu/
www.napi.hu/
valasz.hu/
www.metazin.hu/
danubeinstitute.blog.hu/

A zindex, meg a határátkelő nevű liberofasiszta fosblog csak arra jó, hogy az agyad mossa.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.06.22. 10:18:21

@wehlathi: Nem szállt el, csak valamiért moderációt kért a komment.Nem tudom miért, én nem állítottam be ilyesmit.
Köszi, majd rájuk nézek.
Bár a napi, meg az inforádió maga a megtestesült bulvár, a gusztustalan címadásaival, meg a rettenetes ostobaságokkal.Ez a kettő is index-közeli portál, nem tudtad?
De a többire majd ránézek.

wehlathi · http://tardiharmat.blog.hu/ 2017.06.22. 16:56:38

@geegee:

A napi.hu-n ki kell hámozni a lényeget, viszont eléggé frissek. Az inforádión meg az Aréna ami jó. Nagyon jó beszélgetések vannak, rendkívül széles témakörben.