Mindig meglepődök, ha svéd focival kapcsolatban bármi is megjelenik a magyar neten.
Mert hogy a svéd klubfutball, a hazai csapatok kábé azon a szinten vannak, mint a magyarok.

Azaz kb a béka s3gge alatt. (A svéd válogatott azért jóval reménykeltőbb helyzetben van, remélem ennek is lehet majd örülni pár nap múlva...)
Aki egy egyeneset tud rúgni a labdába, azt szinte azonnal viszik is külföldre.
Bár itt errefelé még azért van néző, piaci alapú támogató is, nem csak kormányközeli oligarchák, mint mondjuk a magyar mennyei bajnokságban.Illetve időnként fel-felbukkan egy-két tehetség, akik nagycsapatokba is eljuthatnak.

De most az aktuális cikknél belevegyül a fociba még egy jó adag aktuálpolitika is:
egy svédországi kiscsapat a hetedosztályból indulva öt év alatt, öt bajnokságot megnyerve, mindegyiknél szintet lépve, mostanra meg sem álltak az első osztályig.
(Itt a skandináv népeknél tavaszi-őszi rendszer van, vagyis nem nyár elején, hanem a naptári év végén avatnak bajnokot minden szinten.)
Ami a pikantériát adja, hogy a játékosok nagy része kurd származású, az alapítók közül legalább is mindenki.
Itt is van a cikk, a képre kattintva:

 

 Fotó: @DalkurdFFofficial / Facebook

Bevallom őszintén, nem állíthatom magamról, hogy különösképpen kedvelném ezeket a közel-keleti népeket, hogy finoman fogalmazzak.Mármint az itt lakó, élő képviselőiket.
Sajnos egy jó részük viselkedése alapján kijelenthető, hogy nem valóak Európába, egy fikarcnyit sem akarnak beilleszkedni, rengeteg a probléma velük.Én elhiszem, hogy nagyon nehéz legtöbbőjüknek a sorsa, de azért ez nem indok ezekre a cselekményekre...
Pedig nem várnánk el mi, itt lakók tőlük sok mindent, de minimum annyit, hogy ha nem tudnak/akarnak dolgozni, akkor legalább húzzák meg magukat, ne gyújtogassanak se óvodákat, se autókat; ne követelőzzenek, ne inzultáljanak senkit, ne nézzék a szoknyás nőket kurvának, ha segélyt kapnak, legalább köszönjék meg, ha ingyen bérlakást, oktatást, azt meg de pláne.Sajnos itt minden egyes szóra tehetnék egy-egy hivatkozást az utóbbi pár év terméséből, de inkább mégsem teszem.Persze tudom, hogy vannak sokan olyanok is, akik nem szolgálnak rá ezekre a negatív ellenérzésekre, de a világ már csak ilyen, a többiek eljátsszák sajnos a bizalmat a normálisakkal szemben is...

Talán, ha mondjuk kivetnék maguk közül a sok csőcsele-brigantit, (a csőcselék szónak van egyes száma is, nem?) az sokat segíthetne, de valamiért ez sem szokott megtörténni.

Szóval itt van ez a hír a kiscsapatról és nem győzök elismeréssel hümmögni.Végre ismét egy jó kezdeményezés, amelynek már induláskor is az volt a célja, hogy a fiatalokat összefogja, támogassa, segítse szociálisan, hogy ne csellengjenek-kallódjanak, illetve a felesleges energiáikat is inkább a sportban vezessék le.
És nem ők az elsők, a cikk olvasásakor pont a középtájon be is tallózott Syrianska-Assiriska találkozók plakátjai ugrottak be, amiket Södertäljéban élve jópárszor sikerült látni.Először csak fogtam a fejem, hogy hová is kerültünk 2010-ben északról leköltözve, de aztán a hátterüket megtudva oldódtak bennem az indulatok.
Szumma-szummárum, nagyon örülök ezeknek a kezdeményezéseknek, maximális kalaplengetés a részemről, jó volna még sok ilyet látni.És még a mázlival sem állnak hadilábon,sikerült megúszniuk a Germanwings-tragédiát...

Aminek viszont még jobban tudnék örülni, ha ehhez hasonló cikkeket lehetne olvasni az itteni, vagy más országokba szakadt magyar közösségről is.Csak hát mi itt és máshol sem vagyunk annyian, hogy egy ilyen hírnek esélye legyen.

A még kitartó olvasóknak üzenem, hogy a látszat ellenére még mindig nem mentünk át fociblogba, bár kétségtelen, hogy nagyon könnyen lehetne ezt hinni. :D

Készülünk itt az egyszemélyes szerkesztőségben utazásos, nyaralásos posztokkal, sok képpel, igyexem mihamarabb feltolni.

Az östersundi csodával kapcsolatban is már csak két forduló van hátra idénre.Legutóbb sajnos kikaptak, bár nem kellett volna sok a pontszerzéshez. Talán valamelyik nagycsapat utoléri, esetleg be is fogja, de szerintem nem tudja mindkettő.Tippem a Bilbao-Östersund  páros jut tovább tavaszra. December elejére kiderül, addig is hajrá nekik ezerrel. :-)

A svéd válogatott pedig oda-vissza meccses pótselejtezőt játszik a macska pizzaz@báló digókkal a vb-re kijutásért pont a napokban.Roppant kíváncsi leszek az eredményekre.Ha siker lesz, üvöltünk egy jót mi is! :-)

 

Szolgálati közlemény: nem tudom még mindig, hogy mi a frászért van az aktuális legfrissebb poszt alatt a főoldalon egy jó kétarasznyi hézag...Én ezt nem akarom, de valamiért így sikerül mindig.Szóval rejtély, hogy bogár-e-é vagy featúra...Aki tudja, kommentelje be ízibe, köszönöm.

A bejegyzés trackback címe:

https://eszakonelunk.blog.hu/api/trackback/id/tr6313204473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.