Ismét futballfesztivál!

2021.06.15. 20:44

Ismét futballfesztivál!

Szégyenszemre sűrűbben van foci-eb-vb, mint poszt itt a blogon, pedig látom, hogy vannak még mindig olvasók.Ezúttal, kicsit ugyan megkésve, de ismét lesz némi EB-köszöntő írás.Már csak azért is, mert láttam a statisztikában, hogy június 10.-én volt egy többszörös mértékű kiemelkedés a lapletöltésekben, szóval jöttek páran valszeg csak ezért, hogy van-e focis poszt!

Csók/pacsi az összes látogatónak, igazán szívmelengető érzés... :-) 

Kezdjük is a saját csoportunkkal: Magyarország, Portugália, Franciaország, és Németország.
Az ember nézi, nézi ezt a csoportot, és nem hisz a saját szemének se, jelesül, hogy hogy a bánatba kaphattunk ilyen sorsolást.Gyakorlatilag simán három első kalapos csapat, a regnáló és az eggyel ezelőtti világbajnok, és az aktuális Európa-bajnok.
Nesze, bammeg, szerencsétlen magyar, produkálj ezek elen valamit!

Rögtön felmerülhet a kérdés, hogy ha nekünk jutott három elsőkalapos, akár kiemeltnek is nevezhető együttes, akkor máshová biztosan nem jutott, ugye?Igen, ezen is el lehet merengeni.
Ha jól emlékszem, az volt egy magyarázat, hogy a németek pocsékul jöttek ki a 2018-as vb-ről, ami igaz is, és akkor erősen hátrébb sorolódtak, így kiestek az első kalapból a 2020-ra való sorsoláskor.
De azt már sehogy sem fér a fejembe, hogy akkor a franciák és a portugálok közül melyik nem volt még első kalapos, illetve mekkora nímand volt az, aki a kalapbeosztásokat készítette és milyen gyógyszerre itta rá az alkoholt?Mert ez így valahol a világ röheje...
(Utána keresni meg lusta vagyok, szóval ez a kérdés nyitva marad.)

*** Nahát, csak utánakerestem, itt van a magyarázat, mondom én, hogy ökörb@rom UEFA, jól ráittak a Doxiciklinre....aki nem akar kattintani, a kulcsmondat: "UEFA idézte elő ezt a helyzetet, amely a 2016-os Eb-hez képest megváltoztatta a kiemelési szisztémát." Hát, köszönjük szépen, a franc menjen rátok! ***

focieb_2020_uefa_logo_ezajoo.png

Forrás: uefa.com

Öt évvel ezelőtt (úúúristen, hogy megyen az idő...) tréfából eljátszottam egy kis tippjátékot az eredményeket illetőleg.

Most még csak nem is próbálnék, illetve illetve maximum a három meccs együttes eredményét lehetne megbecsülni, vagyis konkrétan a három csapattól összesen tíz alatt vagy felett lesz a benyelt gólok száma?Remélem, hogy megússzuk 10 alatt.
Ellenünk szól az, hogy a négy közül a harmadik helyezett is továbbjuthat, vagyis mindhárom sztárcsapat fenekedik majd ránk jó eséllyel, szeretnének 3 pontot könnyen megszerezni.Aztán meg egymás közt vagy körbeverés, körbedönci lehet, esetleg néhány győzelem is akadhat.De a három szuperbagázs biztos, hogy
le akar nyomni minket, ebből fakadóan akár a "jég a határt" jellegű végeredmények is becsúszhatnak.
Szintén nem mellettünk szól, hogy az ifjú tehetség Szoboszlai, és a másik kreatív játékos, Kalmár is kiesett sérülés miatt; illetve az egykori csapatkapitány, a Zsuzsi is sikeresen kijátszotta magát a válogatottból.Viszont amire büszkék lehetünk, az az, hogy immáron 11 meccs óta veretlenek vagyunk (7 győzelem, 4 dönci), igaz, az nem ilyen kaliberű csapatok ellen lett összehozva.
Szóval én remélem erősen, hogy 10 alatt lesz a kapott gólok száma.
Az meg, hogy netán tudunk e pontot, pontokat csenni valahonnan, még reménytelenebb dolog, megtippelni is.
De még ha 10-nél több gól is lesz, meg nulla szerzett pont, akkor is megérte kijutni erre a szedett-vedett tornára, ahogy korábban fogalmaztam.Ilyen szintű csapatoktól lehet tanulni, ellesni szakmai, ügyességi megoldásokat, mondhatnám azt is közhelyszerűen, hogy teher alatt nő a pálma.
Ezt a három meccset egyfajta örömjátéknak, áldott állapotnak, esetleg édestehernek kell felfognia játékosnak, szurkolónak egyaránt.
Az utóbbi posztokban írtam, hogy akkor miért nem mentünk nézőnek.
Sajnos most sem leszünk ott, nagyrészt köszönhetően ennek a rohadék kovid járványnak, illetve a drágalátos UEFÁ-nak is.
Amióta ez utóbbiak sorsolják a meccsbelépőket, elegem lett az egészből; tervezhetetlen, többfordulós káosz az egész.Az első sorsolás, ami a 2020-as jegyeket illette, valamikor olyan korán volt, hogy az adott időpontra senki nem tudta még, hogy milyen csapatok fognak játszani.Hát normálisak ezek???
Aztán későbbi sorsolásokon sem lehetett tudni például, hogy egy adott meccsen hová szól a jegy?
A kategóriák ár szerint megvoltak, de a pontos hely, hosszúoldal, rövidoldal, netán kanyar és mennyire magasan, ezek még nem voltak ismertek.Mindez azt jelentette, hogy a megvásárolt jegyekkel a szerencsétlen szurkerek össze-vissza csencselésbe, csereberébe kellett fogjanak, hogy olyan meccsre jussanak ki, amit látni is szeretnének, meg ahonnan nézni is akarják.Nahát, nekem ehhez nem volt kedvem.Borította még a bilit ez a mocskos dögrovás is, egy teljes évvel eltolva az egészet, és teljes bizonytalanságban tartva a nézőjelölteket sokáig, hogy egyáltalán be lehet-e majd menni a stadionokba.
Úgyhogy itthonról lesz nézve az EB, pedig nagyon szívesen kimentem volna a Puskásba, a 67 ezer m@rha közé én is egynek.De hát ugye ezt is mind csak utólag tudjuk.
Szurkolást illetőleg természetesen a magyar csapaté az első hely.
De szintén keverem majd a kátrányt a svédeknek is, hivatalból.Illetve nagyon kíváncsi leszek a németekre, a hollandokra, az angolokra és a "visszatérő" olaszokra is.Végső győztesnek a franciákat tippelném.
Lassan zárom is a soraimat, kívánom a teljes magyar csapatnak a jó formát, harcosságot, veszni nem szűnő motivációt végig az összes meccs ideje alatt, illetve a sérülés- és a mindenféle színes lapoktól való mentességet.
Hajrá magyarok!!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eszakonelunk.blog.hu/api/trackback/id/tr2416594646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása