A nagy elhatározás

2010.04.14. 04:27


Igen, elhatároztuk magunkat, és úgy döntöttünk kicsit lejjebb költözünk a "civilizációba" .
Szomorúan tesszük ezt, mert nagyon megszerettük ezt a barátságos kis várost, sok jó barátot szereztünk a helyi magyarok között és ilyen érintetlen természetet sem fogunk találni máshol.
Ami miatt így határoztunk az nem más mint asszonykám munkahelye, illetve az ott bekövetkező változások.Az egész kb  1 éve kezdődőtt, a válságra hivatkozva.Addig egészen szépen és jól működött minden de aki irányított, annak sokallták a fizetését.Ez megindított egy olyan ostobaságcunamit, amiből azóta sincsen kiút.Megtettek mindenféle egyéb végzettségű embereket vezetőknek (patológián gyógytornászt, katonatisztet, meg az ördög tudja még kiket...) akik hétről hétre hoztak mindenféle "szórakoztató"
döntéseket, sokszor épp ellentéteseket az egy héttel korábiakkal.Akiknek meséltük részleteiben, azok közül nem egy javasolta, hogy írjuk össze és adjuk közre, annyira röhelyes.Nem akarok jobban belemenni, egyszerűen  a továbbiakban nem látjuk biztosítottnak az onnan származó bevételt.És talán nem véletlen, hogy a korábban ott dolgozó 3 emberből már csak Katám van ott, ő is már csak egy hónapig.Erre mondhatni, hogy az utolsó majd kapcsolja le a villanyt...
A másik indok az volt, hogy egy sűrűbben lakott helyen nekem is hamarabb találunk munkát.
Harmadjára pedig a könnyebb hazautazás is sokat számít, kocsival 6 helyett csak 4 nap az út oda-vissza; repülővel meg sokkalta egyszerűbb átszállás nélkül, továbbá 1 helyett 3(4?) repülőteret vehetünk számításba.

 

(A térképen piros karikában a lakóhely, kékkel a kórház városrésze van jelölve, kattintásra növekszik.)

Akik Stockholmban élnek, mindenki azzal "bíztatott" , hogy ott bérlakást találni nem könnyű, de legalább nagyon nehéz.Először próbáltunk magánszemélyek kiadó hirdetései közt keresni, majd saját "keresek"-típusú hírdetést feladni, de nem volt megfelelő.Ráadásul még mindenhol kauciót kértek 2-3 hónapra.Aztán mikor hallottuk, hogy ismerőst lazán kirakott a bérleményből a tulaj, inkább hanyagoltuk a privát lehetőségeket.Szerencsére nagyon hamar találtunk egy lakáskiadó céget Södertäljeben (ejtsd: szödertelje).Ez Stockholmnak egy kis elővárosa, egész jónak tűnő közlekedéssel, nagyon klasszul egy vonatjáratra esik a városrész központja, az új kórházi munkahely és Stockholm belvárosa.
Plusz még ott mennek el a közelben a térség legfontosabb autóutjai is , nem kell bebumlizni a nagyvárosba.Maga az új lakás nem tudni még, hogy milyen, gyakorlatilag látatlanba foglaltuk le, de egész korrektnek tűnik az ingatlankezelő cég.A sorház egy erdős rész és egy kertes házas környék között fekszik, 6 emelet magas, mi az 5.-en fogunk lakni (szerencsére van lift); ha jól láttam a netes térképen, még egy patak is lesz a közelben.Kíváncsi leszek, mennyi szemét lesz vajon beledobálva.Már csak azért is, mert ott már vannak mindenféle alja népek is (mármint Stockholmban és általában Dél-Svédországban), nagyon meg kell nézni, hová költözik az ember.Ott már lopás is előfordul... (itt Lappföldön majdhogy nem a ház előtt lehet hagyni a kocsit járó motorral is, ha föl kell szaladni valamiért a lakásba...)
A kórházról csak annyit, hogy a híres Karolinska Intézet alá tartozik, valószínüleg egész Svédországban az egyik legjobb szakmai színvonalú hely.
Úgyhogy keményen szervezkedünk, csomagolunk, mert már csak egy jó hónapunk van hátra.Csak úgy heccből feladtam egy hírdetést egy költöztetőcéges gyűjtő-honlapra, hogy mégis mennyiért vállalják.Mivel sajnos nagyon sokba (igaz, mi karba tett kézzel nézhetnénk, mert minden benne van az árban) így magam fogom csinálni a cipekedés, hórukkolás részét, Katám meg a csomagolásban segít.Valszeg két körben fog történni a szállítás, bérelni fogunk utánfutót.Van itt egy nagyon hasznos szolgáltatás, miszerint nem kell visszavinni a bérelt utánfutót üresen a kiinduló címre, hanem helyben le lehet adni egy benzinkúton.Jelenleg ez kb negyed részbe fog kerülni a legjobb költöztetőcéges ajánlatnak.A bútorok egy jó részét odaadjuk a Vöröskeresztnek jótékonysági célra, de azért a legfontosabbak megmaradnak.Május eleje-közepén lesz a költözés, rögtön utána pedig megyünk haza kocsival Magyarországra nyaralni egy kicsit.Június második hetétől pedig indul az "új életünk", be kell lakni, meg kell ismerni az új környéket, illetve Stocholmot.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eszakonelunk.blog.hu/api/trackback/id/tr731919653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jogtörpe 2010.04.16. 05:55:13

Szia, /Domsjö Expressen futottunk össze :) Érdekes helyzet, hogy a nagy nyugiból lejöttök a barbár délre. Azért még marad sok irígyetek Változik a blog neve is :)

szil5 · http://psycho.blog.hu/ 2010.04.18. 21:23:34

Ez errefelé így szokás. A fönök mindig alacsonyabb végzettségű . Az csak külön szerencse, ha legalább azon a területen dolgozott korábban. Nálunk az itteni psychiátriai klinika volt vezetője, kórházi takaritónőből nőtte ki magát. Azért volt, mert aztán még magasabb helyre került. Volt némi átszervezés ezért a járóbeteg és a fekvőbeteg rész szervezetileg most elkülönült. A járóbeteg részleg vezetője egy orvosirnok lett. Mindemellett olyan igazi neurotika. A legkisebb terheléstre azonnal TP-re megy. Evvel a kierőszakolt egyenlősdivel szépen lassan leamortizáljak a teljes egészségügyet.
Amúgy meg Isten hozott benneteket,így már majdnem szomszédok leszünk.
Ha szükség van rá, a kicsomagolásnál szívesen segítünk. Csak szóljatok.

romesz 2010.05.09. 02:00:36

at kell irni a blog nevet delen elunkre?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2010.05.13. 03:09:26

@jogtörpe: nem nagyon akarjuk mi se, de sajnos rákényszerülünk.
@szil5: na, ez a nem semmi karrier. :-) A segítséget előre is köszönjük...
@romesz: áá, dehogy, az most már így marad.

iota draconis 2010.12.22. 09:14:11

szerintem mindenhol alap a 2..3 hónap kaúció, bár testközelből csak a német viszonyokat ismerem.
grat az egész szituhoz, régebben én is svédékhez akartam kimenni, aztán Németország lett belőle :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2010.12.23. 05:32:44

@iota draconis: na jó, persze, biztos; csak azért írtam, mert ha cégtől bérli az ember, akkor nincs semmilyen kaució, csak magánszemély esetén, legalább is itt.
süti beállítások módosítása