Már megint foci.Igen mert muszáj, nagy dolgok voltak most ősszel, amiket eddig sose láttunk, meg kell emlékezni róla.Eredményes, szívderítő, boldogságot okozó játék .Gyere, olvasó, klikkelj a tovább gombra, megint vagy egy poszt némi örömködésről, megmondásról és puffogásról. A focihoz úgyis…

A digajokat sajnos nem sikerült elkapni.Sok oka van neki, például, hogy újra megjelent a csapatnál a "gulácsizás", először a névadónál, a lipcsei Petinknél, majdnem gól is lett belőle.Aztán a Nagy Ádámnál, aki már a németek ellen is pocsékul játszott, nem is kellett volna kezdenie, itt már be is…

  A kiemelkedő nyári angol sikerről nem tudtam sajnos megemlékezni, (majd jön poszt arról is, hogy miért), de most álljon itt néhány karakter a Nációk Ligája őszi fordulójáról.A második meccs után lesz majd folytatva a szöveg. Német-Magyar 0:1 Megint egy fantasztikus este, éjjel, ami nem érhet…

A csoportmeccsekről

2021.06.21. 19:30

Mert, hogy úgysem állom meg, még ha senki nem olvassa is, hogy ne kommentáljam a történteket.Álljon itt néhány betű a magyarok és a svédek érdekeltségeibe tartozó eddigi csoportmeccsekről:  

Ismét eltelt két év, újra futballt ünnepel ezúttal nem csak Európa, hanem az egész világ.Na jó, kicsit vegyünk vissza az arcból és korlátozódjunk a Föld nevű bolygóra.Bár jópárszor elábrándozok focimeccseket nézve, főleg, mikor kívülről, felülről mutatnak egy kivilágított stadiont, benne a 22…

Utolsó 10 évünk...

2018.05.28. 19:21

Kb most a napokban volt pontosan 10 éve, hogy megérkeztünk Svédországba.Nincsenek szavak arra vonatkozólag, hogy mennyire telik az idő...Nagyjából sose hittem, hittük volna, hogy valaha is errefelé fogunk élni, akár csak perceket is.Ha valaki ezt mondta volna, kiröhögöm. Nekem a szüleim révén pár…

Hahaaaa, és megint üvöltünk, a jóslatom bizony ismét bevált, a svéd "Kispest-Honvéd" még mindig csoportelsőként bebiztosította a tavaszi játékban maradásukat! Óriási dolog ez, a kis falusi csapat nagyjából történelmi időket él meg, de a komplett svéd klubfutballban sem sűrűn fordul elő ilyesmi…

Mindig meglepődök, ha svéd focival kapcsolatban bármi is megjelenik a magyar neten.Mert hogy a svéd klubfutball, a hazai csapatok kábé azon a szinten vannak, mint a magyarok. Azaz kb a béka s3gge alatt. (A svéd válogatott azért jóval reménykeltőbb helyzetben van, remélem ennek is lehet majd örülni…

...de mégsem. A mai nap mellett nem lehet szótlanul elmenni. :D Hahaha, gratula svéd kiscsapatnak, két forduló után 6 ponttal elsők a csoportjukban az Ojrópa Ligában; ez igen! A másik kiscsapat, a Zorja után a Dárdai Pali vezette Hertha BSC-t is lenyomták egy tizivel és hatalmas küzdőszellemmel,…

Még mindig foci...

2017.05.28. 02:19

Nohát, elnézést kérünk a blog valaha volt legnagyobb szünetéért.Nem álltunk még bele a földbe (teljesen), élünk, igyexünk folytatni.Remélem, a méltánytalanul egyedül hagyott olvasók még nem adták fel... Jöjjön még egy kevéske foci, mert még van bennem, illetve bejöttek új dolgok is, amik mellett…

Ez kérem szépen, ez az a helyzet, amikor elfogy a szó, kevés lesz a papír, a ceruza, a billentyűzet és maga a blogger is, ezt már nem lehet fokozni.Magyarország csoportelső...izé, CSOPORTELSŐ! Nem lehet eléxer leírni, eleget örülni, sírni, hogy ez megtörténhet, hogy nem jött közbe semmilyen balfék…

Búcsú Södertäljétól

2015.02.26. 07:23

Nem mostani állapot ez, hanem lassan már egy éves, de most adta ki, hogy megjelenjen posztban... Szóval ott tartottunk 2010-ben, hogy nagy dérrel-dúrral leköltöztünk Lulujóból ebbe a látatlanul kiválasztott kisvárosba (ilyet még sosem csináltunk, hogy nézetlenül váltsunk…

Kijutottam a pótselejtezőre!

2013.10.24. 12:30

Igen, igen, büszkén jelentem, hogy a "dicső" magyar falábú fociválogatottal szemben nekem sikerült elérnem a 2014-es VB-pótselejtezőt!Jó, igaz, én sem a futtballtudásommal vívtam ki a részvételi jogot, hanem az ügyes számítógép- és internethasználói képességemmel.Ami…

Akváriumok Stockholmban

2013.06.01. 05:20

Még januárban írtam arról, hogy az újévi ünnepi héten a fővárosban jártunkban sikerült megnéznünk az egyik akváriumot a Djurgården szélén.Ez a hely egészen a Gröna Lund vidámpark közelében van, a városközponttól szintén nem messze.Egész pontosan úgy hívják, hogy…

Télvadzáró

2013.05.09. 03:33

Lassan ide is megérkezett a gyilkos kánikula, simán vannak 23-25 fokok, aminek persze nagyon örülünk, ideje volt már.Én magamtól már lezártam volna a téli évadot március közepén, de erről az időjárás nem tudott sajnos.Ide hozzánk nem jutott szinte semmi abból az…

Ünnepközi séták

2013.03.01. 00:29

Nahát, egy kicsit régen írtam már.de majd most.Szóval, még az évvégi, karácsony-újév közötti és utáni társaságos időkben mászkáltunk kicsit erre-arra.Elsőnek Mariefred felé vettük az irányt, ahol a Gripsholm-kastélyáll a tó szélén.Ősszel már voltunk, de télen még nem…

Mondhatni úgy is, hogy háromkoronások vs háromoroszlánosok... Nagyon régóta vágyok már egy (de inkább minél több...) komoly focimeccsre kijutni.Ahol kint van soktízezer ember, üvöltés, szurkolás, zászlólengetés van, tombol mindenki és szép játékot, sok gólt láthat az ember…

(Hmm, ezt egy kicsikét el is felejtettem.Igen, ez még a tavalyi sorozat része lenne. De nem akarom úgy kitenni az ideit, hogy a korábbi nincs lezárva.Mikor az ember új életet kezd, azt is úgy célszerű, hogy előtte a régit befejezi...) Szóval ott tartottunk, hogy erősen anyázkodva,…

Csak egy hír...

2012.08.18. 02:41

Meglepődve és érdeklődve olvastam a napokban, hogy az IKEA be akar törni a szállodaiparba, olcsó szolgáltatást nyújtó hotelekkel.Már ki is nézték a lehetséges helyszíneket Nagy-Britanniában, Németországban, Hollandiában és Lengyelországban. Épp ez a legnagyobb baj, inkább…

Eközben júliusban...

2012.07.20. 04:41

Július elején úgy volt, hogy a két csaj tesz otthon egy rövidke villámlátogatást.Sajnos keresztül húzott mindent a kicsi 40 fokos láza; ezért maradt el az egész.Elnézést kérünk mindenkitől, sokfelé volt betervezve látogatás, meg osztálytalálkozó, miegyéb, ez mind tolódik…

3 éves a blog

2012.04.07. 02:03

    Hátizééé, elnézést, hogy megint nem voltam sokáig.Mondjuk egyrészt nem is  volt semmi érdekes, másrészt meg a lustaság ugyebár nagy úr. Közben megint eltelt egy év, 3 éves lett a napló.Na persze ezt nem  mostanában szoktam írni, hanem úgy februárban, de…

Februári mindenes

2012.03.05. 23:02

Itt vagyok már, elnézést hogy ilyen sok idő kimaradt...Kicsikét döglődtem a napokban, rámragadt valami nyavajás fertőzés, de most már jobban vagyok.Sajnos Orsi baba is elkapta, nem is tudjuk vinni óvodába, pedig most volt a beszoktató hét.Remélem nem zavarja majd meg nagyon...…

Stockholm ünnepi fényei

2012.01.02. 03:02

Mielőtt visszarepültünk volna, áthaladtunk karácsonykor Pesten, a Duna mellett.Én még sose láttam ilyen szépnek a várost, igaz még sosem volt olyan, hogy karácsonykor ne otthon, családi körben lettem volna.Fantasztikus ilyenkor az összes híres épület, gyönyörű…

Őszi túrák ömlesztve

2011.12.05. 09:15

 Az őszi kirándulásainkat összefogva kiraktam pár képet egy közös mappába.Kastélyparkok, templomkertek, vízparti részek, állatok, naplemente minden egy mappában, kommentekkel itt.

Saltskog-gård

2011.11.19. 10:09

Ismét voltunk kicsit sétálni.Van egy nagyon szép, erdős rész a közelünkben, a télen fotózott sziklák felett húzódik.A kilátás is jó lenne, ha nem ez a szörnyű Scania-gyártelep feküdne el alatta.Sajnos az örökzöld elég kevés benne, inkább lombhullató majdnem az egész.Meg…

süti beállítások módosítása