Akváriumok Stockholmban

2013.06.01. 05:20

Még januárban írtam arról, hogy az újévi ünnepi héten a fővárosban jártunkban sikerült megnéznünk az egyik akváriumot a Djurgården szélén.Ez a hely egészen a Gröna Lund vidámpark közelében van, a városközponttól szintén nem messze.Egész pontosan úgy hívják, hogy…

Ünnepközi séták

2013.03.01. 00:29

Nahát, egy kicsit régen írtam már.de majd most.Szóval, még az évvégi, karácsony-újév közötti és utáni társaságos időkben mászkáltunk kicsit erre-arra.Elsőnek Mariefred felé vettük az irányt, ahol a Gripsholm-kastélyáll a tó szélén.Ősszel már voltunk, de télen még nem…

(Hmm, ezt egy kicsikét el is felejtettem.Igen, ez még a tavalyi sorozat része lenne. De nem akarom úgy kitenni az ideit, hogy a korábbi nincs lezárva.Mikor az ember új életet kezd, azt is úgy célszerű, hogy előtte a régit befejezi...) Szóval ott tartottunk, hogy erősen anyázkodva,…

Stockholm ünnepi fényei

2012.01.02. 03:02

Mielőtt visszarepültünk volna, áthaladtunk karácsonykor Pesten, a Duna mellett.Én még sose láttam ilyen szépnek a várost, igaz még sosem volt olyan, hogy karácsonykor ne otthon, családi körben lettem volna.Fantasztikus ilyenkor az összes híres épület, gyönyörű…

Kora reggel elhagyva Malmö városát hamarosan az Oresund-hídon találtam magam.Ez a híd köti össze Malmöt-Koppenhágával.Gyakorlatilag egy 2x2 sávos autópálya az egész, az aszfalt szintje alá épített vasúti forgalommal.Nagyon érdekesen van megoldva, az építmény félig híd,…

Jövök már, télleg régen voltam.Visszacsatolásként a szuperholdas poszthoz, az a megtiszteltetés ért, hogy a tekintetes index.hu is kirakta a fotómat, ha nem is a főoldalra, de egy aloldali cikkhez illusztrációnak.Ilyen se volt még, eddig.Itt látható a kép, kattintásra olvasható a…

Stockholm bevétele

2011.01.30. 22:20

Nagy sokára eljutottunk idáig is, hogy bemerészkedjünk a nagyvárosba.Eddig valahogy sose jött össze, vagy nem volt jó idő, vagy épp nem volt kedvünk, netán asszonykámnak volt valami hasfájása (akkor még belül volt a kiscsaj).És akkor még dolgozni is járt, én meg egyedül nem…

süti beállítások módosítása