Ünnepközi séták

2013.03.01. 00:29

Nahát, egy kicsit régen írtam már.de majd most.
Szóval, még az évvégi, karácsony-újév közötti és utáni társaságos időkben mászkáltunk kicsit erre-arra.
Elsőnek Mariefred felé vettük az irányt, ahol a Gripsholm-kastélyáll a tó szélén.Ősszel már voltunk, de télen még nem láttuk.A kastélyt belülről sajnos ismét nem tudtuk megnézni, kívül meg iszonyat szeles időjárás volt; úgyhogy egy körbesétálás után elmenekültünk a legközelebbi városba, Strängnäsba, egy kávézóba beülni és kiolvadni.Orsi egész jól tűrte, hogy nem volt vele az anyja, őszintén szólva rosszabbra számítottam.Egy kellemes fikázás (svédül a fika nem azt jelenti mint magyarul, hanem olyan napközbeni beszélgetős kávé- és süteményszünetet takar...) után kicsit tébláboltunk a központban, illetve a Mälaren-tó partján.Persze havas-jeges volt a felszín, de embereket nem láttunk rajta, úgyhogy mi sem mentünk rá a jégre.Tetszetős kis városka ez is, nyáron vissza kell majd jönni.

image005

Legközelebbi alkalommal a Djurgården szélén néztük meg a Vasa-múzeumot, illetve az egyik Akváriumot.Ezekről majd később írok, de azért legyen innen is egy kép:

image011

Szilveszter napján csak délután voltunk bent Stockholmban, de akkor alaposan kisétáltuk magunkat.Csak úgy elindultunk a vakvilágba, mindenféle cél és térkép nélkül.Láttunk sok szép díszes kirakatot, a karácsonyi díszkivilágítás nagy részét (tavalyi képek vannak errefelé).Fotóztam is néhányat, bár elég pocsékra  sikerültek, sok esetben nem vettem észre, hogy vizes a lencse eleje...de elrettentő példának jók lesznek.Illetve megcsináltam az első csíkhúzós próbálkozásaimat; eddig valahogy ezek kimaradtak.De eztán majd több lesz belőle.

image026

Újév hajnala idahaza talált minket, az erkélyről néztük a durrogást meg a rakétákat.Másnap is bementünk mászkálni, az óváros hangulatos, szűk utcácskáit róttuk.Az ünnepi érzések persze már múlófélben voltak a boltokban, kirakatokban , de azért jól éreztük magunkat.December eleje-közepe körül kellett volna jönni, akkor vannak errefelé vásárok, árusok meg persze hatalmas tömeg.

image035

Végül, de nem utolsósorban a helyi skanzenben voltunk itt nálunk a dombtetőn.Most kivételesen be is tudtunk menni a házakba, sok helyen van érdekes kiállítás régi mesterségek használati tárgyaiból, naponta használt eszközökből.Nem lett túl sok kép, mert eléggé fényszegény környezet volt mindenhol.Külön tetszettek a régi korabeli utcaképek, 60-80 évvel ezelőttről.Persze aki nem őshonos az nehezebben azonosítja be a helyszíneket.Volt néhány régen-most jellegű képpár is, ezek a kedvenceim.El is határoztam, hogy a családi képekből is fogok ilyen páros fotókat összehozni.

image040

Sajnos korizni, csúszkálni nem nagyon tudtunk, mert a karácsony előtt esett szép nagy hó nagy része elolvadt, tönkrement a melegtől, esőtől.Pedig készültünk, hozott szinte mindenki korcsolyát.de majd talán legközelebb.
Lány és fiúk, nagyon örültünk a látogatásotoknak, lehetne a hároméves perióduson csökkenteni is.


Mostanra csak ennyi, de ígérem, ezentúl sűrűbben írok.Persze tudom, mondtam én már ilyeneket...

A bejegyzés trackback címe:

https://eszakonelunk.blog.hu/api/trackback/id/tr805110958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bartush 2013.03.01. 16:30:21

Na már vártam az új bejegyzést. Jók a képek, a 4.-en levő házról készült fotóm a háttérkép a laptopomon, nagyon szépek.
Fikához: amikor a férjem először mondta, hogy van kakafika meetingük péntek délután, köpni-nyelni nem tudtam. Mitek van???

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.03.01. 21:04:11

Igen, az egy olyan ikonszerűen híres háza Stokinak.Nem tudom, hogy csak a kinézet miatt-e, vagy van valami történeti háttér is...

Haha, ez a pénteki értekezlet volt a nejeméknél is, úgy látszik széleskörű agybetegség.Nem értettem sose, hogy miért nem inkább hétfőn reggel, friss fejjel; még értelme is lenne...De aztán valaki elkezdett ott gondolkodni és áttették csütörtök délutánra.
Az olyan munkahelyeket sem értettem sose, ahol kőkeményen, karácsony és újév közt is dolgozni kell.Ha egész évben nem volt fontos, akkor miért pont ezeken a semmire-se-jó napokon akarják behozni az elmaradt tervet??Persze nem a mentőkre, tűzoltókra gondolok, hanem a kereskedelmi cégekre.na mindegy, nem én fogom úgyse megváltani a világot.

BalazsMate · http://stockholm.blog.hu 2013.04.05. 12:15:05

A Gripsholm kastelyba mindenkepp menjetek be egyszer, ha nyitva talaljatok :) Eleg nagy terulete bejarhato, rengeteg különfele szoba, es nekem nagyon tetszett.
Nem olyan aranyozott, "csicsas", mint mondjuk Drottningholm, hanem kicsit "emberközelibb". A legjobb resze talan a szinhazterem.
Sajnos fotoim nincsenek bentröl, mert nem engedelyezett a fotozas, en meg voltam olyan rendes hogy engedtem a keresnek ;)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.04.05. 14:58:49

@Bajen: Köszi a tippet, meg akarjuk nézni belülről is mindenképp.Majd viszek valami James Bond- féle kémkamerát inggombba rejtve, vagy ilyesmi, olyan nincs, hogy ne hozzak képet valahonnan... :D
süti beállítások módosítása