A digajokat sajnos nem sikerült elkapni.Sok oka van neki, például, hogy újra megjelent a csapatnál a "gulácsizás", először a névadónál, a lipcsei Petinknél, majdnem gól is lett belőle.Aztán a Nagy Ádámnál, aki már a németek ellen is pocsékul játszott, nem is kellett volna kezdenie, itt már be is verték a taljánok az elsőt.A második után már látszott, hogy itt nem lesz könnyű dolgunk.

Tetézte a bajt, hogy a rohadék bíró a nyilvánvaló tizit sem adta meg nekünk.Éppen csak két kézzel lökték a 16-on belül a magyart, hát miért is fújta volna be...? De még így is lehetett volna esély a döncire, ha ki tudtuk volna használni a seregnyi helyzetünket.Álljanak itt a meccs statjai, egyértelműen látszódik, hogy miért kaptunk ki.

foci_nl_hunita_stats_el_lett_baszva02.jpg

A baloldali oszlop a mienk, egyértelműen szinte mindenben jobbak voltunk, kivéve a gólok számát.Viszont ezt a rohadt játékot meg gólokra játsszák...Forrás 365scores

Az első két sor a legbeszédesebb, amíg a kékek 3 kapuramenőből kettőt bevertek, addig mi 6-ból sem tudtunk egyet sem.Úgy meg nehéz nyerni, de még döncizni is.De majd legközelebb.A Falábúnknak szép volt a búcsúja és egyértelműen siker az új emberek első szárnypróbálgatása.Kerkez Milos és Stílus Kálmán már most előrébb viszi a csapatot, remélhetőleg Ádám "Medve" Martin is egyre jobban tud majd beszállni.

adam_helyett_adam_a_falabu_bucsumeccse_foto_szabo_miklos.jpg

Ádámok egymás közt...Az egyik szinte kezdi, a másik befejezi a válogatottbéli pályafutását  Fotó: Szabó Miklós

Több mint csodálatos, hogy az első kalapból húznak minket a következő EB-selejtezőkre, illetve az is, hogy bent tudtunk maradni az A-Ligában, továbbra is erős csapatok között játszani a következő szezonban.


A svédek eléggé elpocsékolták magukat, szégyenszemre visszaestek a C-szintre.Ekézték is elég durván a csapatot az újságjaik, de megérdemlik.

foci_nl_sved_csoport_vegeredmenye_kiestek_a_c-ligaba_szegyen.jpgA svédek mentek szépen a levesbe, meg a C-Ligába.A szerbek meg jöttek fel az A-ba. Forrás: NSO


A magyar csapatnak azonban híre megy lassan egész Európában, nem lettünk még ugyan világverők; de azt már elértük, hogy senki nem mehet biztosra ellenünk.És már ez is óriási nagy szó.Szeretném hinni, hogy innen továbbra is felfelé vezet az út, ha nem is nagyon meredeken, szigorúan monoton emelkedően.Ámen.

foci_nl_a_magyar_csoport_vegeredmenye02.jpg

Mi viszont büszkék lehetünk.Remélem a jövőnk is bíztató lesz  Forrás: NSO

Még egy jó vicces történés a román-bosnyák találkozóról, idióta bagázs mindkettő... :-)) Mondjuk az utána következő hajigálás, székdobálás már kevésbé volt szívderítő.

foci_nl_roman_bosnyak_hergeles_loller.jpg

Forrás: NS

Búcsúzunk a magyar válogatotttól egy jó időre, majd jövőre kezdődnek csak a selejtezők.Viszont már csak 6 hét és kezdődik a vb!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eszakonelunk.blog.hu/api/trackback/id/tr4917943220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása