Na hát ez szép.Épp most akartam feltölteni az albumaim közé, csak hogy a címét belinkelhessem valahová, vagyis sima képhostolási célból, mikor egy üres honlap fogatott a 16 éve használt indafotó.hu helyén.Illetve hát volt/van egy bejelentkezési ablak, de azon kívül semmi más, csak a fehérség.

4 év...

2013.04.05. 15:22

Bajban vagyok, ismét évforduló van.4 évvel ezelőtt kezdtem el írni a blogot.Igazából annyi csak a baj, hogy nincs semmi újdonság a korábbi születésnapokhoz képest: szépen alakulnak a statisztikák, elértük a 18.000-dik lapletöltést, a képeken is pillanatokon belül meglesz a…

3 éves a blog

2012.04.07. 02:03

    Hátizééé, elnézést, hogy megint nem voltam sokáig.Mondjuk egyrészt nem is  volt semmi érdekes, másrészt meg a lustaság ugyebár nagy úr. Közben megint eltelt egy év, 3 éves lett a napló.Na persze ezt nem  mostanában szoktam írni, hanem úgy februárban, de…

2 éves a blog!

2011.03.01. 08:15

Kérem szépen, ezt is megéltük.2 éves a blog, és erről meg kell emlékezni.Már csak azért is, mert tavaly ilyenkor elfelejtettem. Amikor kikerültünk, elhatároztam, hogy fogok írogatni, úgy gondoltam ez egy elég különleges hely, ahová költöztünk,  magyarok ritkán vetődnek…

süti beállítások módosítása